2012. október 29., hétfő

BAGOLYLESŐ JÁTÉKESŐ

Sziasztok!
Ismét itt vagyok, és jó híreket hoztam Nektek!
A facebook oldalam rajongóinak száma közelít az 500-hoz, amit ezúton is szeretnék azoknak megköszönni, akik a Like/Tetszik gomb megnyomásával támogatták az oldalamat! Továbbá köszönet azoknak is, akik nyomon is követik az oldal bejegyzéseit, s tetszésüket nyilvánítják ki egy-egy közzétett képpel, bejegyzéssel kapcsolatban. Azok, akik pedig kommentelik, illetve meg is osztják ezeket, még inkább köszönöm, hiszen így hírét viszik annak, hogy létezik Budapesten egy hely, ahol a gyerekek állnak középpontban, (szinte) minden nekik készül, értük van, és nem feltétlenül uniformizált, tömeggyártott, jellegtelen tucattermék.
Itt ugyanis minden egyes termék manufakturális viszonyok  közt, kisszériás gyártás keretében készül, rengetek kézimunkával, egyedi tervek alapján, sok-sok szeretettel és hittel!
MINDEN EGYES RAJONGÓNAK KÖSZÖNÖM A TÁMOGATÁST!


A köszönetemnek hangot is adnék, mégpedig egy JÁTÉK keretein belül.
Egy korábbi bejegyzésemben már kérdeztem Tőletek, hogy melyik alvósállat tetszik Nektek a legjobban. Mivel a legtöbben a bagolyra szavaztatok, így most örömmel jelentem be, hogy ma, azaz 2012.10.29-én, 23.59 perckor Játék indul itt a blogon, ami 2012.11.04./23.59 percig tart, s a nyeremény egy bagoly alvósállat, vagy egy szitázott szatyor, vagy egy kedves madárka, tetszés szerint. (Minimálisan 30 komment szükséges, ennek hiányában a játékot meghosszabbítom.)





Mit kell tenni azért, hogy megnyerd valamelyiket? 

  • Egyszerűen kommentet kell hagyni, itt a blogon, a bejegyzés alatt, amiben mindenképpen szerepeljen a neved és az e-mail címed, illetve az, hogy melyik nyereményt szeretnéd megnyerni. Ha nem hagysz elérhetőséget, akkor érvénytelen a részvétel!
Amit nem kell megtenned, de megteheted, ezzel is támogatva az oldal működését:
  • Ha rajongó vagy, akkor a facebook oldalamon nyomsz egy like gombot az általam közzétett játékra, és megosztod a játék bejegyzést, hogy minél több emberhez eljusson a játék híre.
  • Ha nem vagy rajongó, de valahonnan mégis értesültél a játékról, akkor csatlakozhatsz a rajongók közé, így elsőkézből értesülhetsz az újdonságokról, akciókról, aktuális eseményekről.
SOK SIKERT KÍVÁNOK!






49 megjegyzés:

skniki írta...

Én bármelyiknek nagyon örülnék. De legyen Miminek, valamelyik állatka:)

skniki, sknikolett@gmail.com

szszila írta...

Nagyon szép mindegyik, nehéz a választás, de én a szatyrot szeretném :)

Szakács Szilvia
sz.szila05@gmail.com

KS írta...

Jajj, a táska nagyon illene a bimba pólómhoz :)
Fodor Kata Sára
fradikata@gmail.com

Brigitta írta...

A bagolynak nagyon örülnék! Már egy éve tart a bagoly mániám. :))

Hetey Brigitta
heteybrigitta@gmail.com

makuka írta...

A kedves madárkára szavaznék:) A kislányom biztos nagyon örülne neki...egyébként szuper dolgok kerülnek ki a kezeid közül! Csak így tovább!

Kollár Anikó
aniko.kollar@gmail.com

FeltDesign írta...

Madarat szeretném :)
Varga-Turi Katalin
katalin.turi@gmail.com

Unknown írta...

A madárka a kedvencem és egy Pongorkának szánom! Megosztjuk és híreszteljük! Sok sikert kívánunk!
Kismarty-Lechner Zita
kismarty.lechner.zita@gmail.com

Hordsné Baboth Ágota írta...

Mindegyik szuper,mindegyiknek nagyon örülnék! További sikereket kívánok a munkához! Jó hogy vannak még olyan emberek akiknek fontos az egyediség és a minőség!
Üdvözlettel: Hordósné Baboth Ágota
babothagota@citromail.hu

Névtelen írta...

Nagyon tetszik mindegyik. A bagoly a legaranyosabb, azt választanám.

kozakjudit86@gmail.com

leony írta...

A szatyrot választanám.
Üdv:
Rabi Ildikó
rabi.ildiko@gmail.com

Gabb írta...

a szatyrot választanám
Kiserné Tóth Gabriella
gabriella.toth@kabelnet.hu

Névtelen írta...

Szia!
Bagoly:-)))Nagy kedvenc
Dr Ducsai Henrietta
ducsaiheni@hotmail.com

Névtelen írta...

A bagolyt szeretném!!!
Varga Ildikó
vargai@g-team-dent.hu

amplik írta...

A 6 éves kisfiam bagolymániás, úgyhogy neki szeretném a baglyot! :-)
Ampli Kriszti
ampli.krisztina@gmail.com

Cseh Violetta írta...

Szuperjó mind! :) Nekem a táskáért fáj a szívem. :)
Cseh Violetta
email:cseh.violetta@gmail.com

Lynd írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Lynd írta...

Szia!

Szuper ez a szatyor, nagyon el lett találva, a többi munka is nagyon kreatív.
Üdv: Lynd
natasa-@freemail.hu

lnici írta...

Mi nagyon örülnénk a bagolynak, vagy a madárkának is.;-))))

lnici; palcsaba74@gmail.com

Névtelen írta...

Oppe Judit
oppe.judit@t-online.hu

a madárkát szeretném :)

Jutka írta...

bagoly vagy madárka! viszont kérdésem, hogy párnához hogyan lehetne hozzájutni? mennyiért?
és hol szerzel ilyen jó alap-anyagokat?

csak így tovább, jó, hogy hazai tervezők ilyen ötletes és igényes cuccokat gyártanak :)

Rab Judit
judit.rab@gmail.com

Névtelen írta...

Szia Dia! Én is jelentkeznék a táskáért, ne csúfold szatyornak!!! :-) Ő nem az a kategória! Köszi a játékot és a szuper nyereményeket! Szia! H-Csík Ivett filcbetuk@gmail.com

Tündéri Lonka írta...

A táskát szeretném, nagyon, itt és facebookon is követlek :)
Strausz Kinga, atunderi.lonka@gmail.com

eva1 írta...

A szatyort választanám, ha nyernék, nagyon tetszik.

Liga Éva
ligaeva@gmail.com

Kisnyul / Andi írta...

A szatyrot szeretném,ha én nyerek.

Berkesné Bihari Andrea
kisnyul74 kukac gmail pont com

evian írta...

A baglyot választanám ha nyernék.
Üdv., Tamasi Éva, bolkeny.tamasi@gmail.com

Bodnárné Novák Anita írta...

Nekem a szatyor tetszik! :)
Bodnárné Novák Anita
bonovan@freemail.hu

Vámossy Brigitta írta...

Szia!
A szatyornak örülnék.:)
Köszi a lehetőséget.
Üdv:
Vámossy Brigitta
E-mail: a301@freemail.hu

Petra írta...

En a madarkat kernek szepen!

petra.tkalcec at gmail dot com

Kata írta...

A szatyrot szeretném. :)
Bertalan Edit Katalin
bertalanedit@gmail.com

Ildo írta...

Mind nagyon szuper, és mindnek nagyon örülnék, de a szatyrot választanám. :)
Veress Ildikó - ildo92@gmail.com

ivett7305 írta...

Nagyon szuper..:)))Szívesen megnyerném:))

Őálfalvi Ivett, ivett7305@gmail.com

ivett7305 írta...

Pálfalvi....hát már a nevem se tudom leírni????? lásd előző...

Juli írta...

A baglyot szeretném, ikerlányaimnak, Mariannának és Melindának.
Szeberényi Júlia
szeberenyijulia@gmail.com

csilla írta...

szia! min csudiszupi, de a szatyorba beleszerelmesedtem! :)
Makra-Szabó Csilla
csilla83@gmail.com

lolinno írta...

Helló! A szatyrot választanám :) lolinno@gmail.com Császár Boglár

eszterke írta...

A baglyot szeretném, ha én nyernék.

Tóth Eszter
esterina_toth@yahoo.com

EveJuly írta...

:):):) annyira szépek! Nagyon örülnék egy táskának!

Kalmár Éva
eva.j.kalmar@gmail.com

orsimaya írta...

Ha nyernék, a szatyrot választanám... :)
Molnár Orsolya
belfigazdija@gmail.com

császár kitti virág írta...

szia! nagyon szuép ajándékok. én a szatyrot választanám :) email: kitti.csaszi@gmail.com

köszi és megosztottam h minél több emberhez eljusson:
Császár Kitti Virág

Atomica írta...

Nagyon trendi és egyedi tervezésűek a "találmányaid". Bármelyiknek lenne szerető gazdája itthon:)
További sok sikert a munkádhoz!

andotamas@freemail.hu

tundi9 írta...

A baglyot szeretném :)

Üdv: Izsó Tünde
tundi9@citromail.hu

dobkowski írta...

Tetszik az összes ajándék, de én a szatyrot szeretném választani :)

Üdv: Dobkowski Letícia
dobkowski@citromail.hu

irenka51 írta...

A madárka nagyon tetszik :)

Szép napot!
Zsigri Irén
irenka51@citromail.hu

oszirobit írta...

A baglyot választanám, ha nyernék!
Üdvözlettel: IZsó Tibor
oszirobit@citromail.hu

Hidemi írta...

Szia, nekem a szatyorka nagyon tetszik, és őt szeretném :)

Szép napocskát!
Üdv: Dobkowski Patrícia
narufan.hidemi@gmail.com

Juju írta...

Nekem nagyon-nagyon tetszik a szatyor, úgyhogy az választanám, ha nyernék! =)

Milkovics Judit
87.juju@gmail.com

lelkesszilvi írta...

szia, a bagoly alvósállatnak nagyon örülne a 7 hónapos kisbarátom! :)
lelkes szilvi
lelkes.szilvia@gmail.com

Volvik írta...

Szia!(:
A Bimba-szatyorra esne a választásom, ha nyernék(:
Volner Viktória
volvikbear@gmail.com

Unknown írta...

Sziasztok, egy bagolynak örülnénk :) kawagi@freemail.hu Pócsa Ágnes