A hagyományok mindig visszatükrözik az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét, ezáltal átfogó képet adnak a kultúráról is. Ezért lenne fontos úgy élni, hogy a múltunk mindig átszője a jelenünket, mert a következő generációnak mi leszünk a múlt, a hagyomány, a mi tapasztalatainkra, tudásunkra fognak építeni, ezért megfelelő erkölcsi, etikai esztétikai példát kell sugallni. Erre pedig véleményem szerint a gyerekvilág a leginkább fogékony, leginkább befogadóképes, hiszen ők azok, akik ösztönösen, tanulás és különösebb erőfeszítés nélkül szívják magukba a környező világ jellegzetességeit, mind a negatív, illetve a pozitív példákat, ugyanakkor a legnagyobb mértékben alakítható, formálható ízlésük, értékrendjük.
Éppen ebben áll nekünk szülőknek, nevelőknek, iparművészeknek illetve az iskoláknak, óvodáknak a felelőssége, hogy milyen irányba tereljük őket. Hiszen ez az irány lesz mérvadó a jövőben, ez az irány alakítja majd az adott kultúrát, társadalmat, ezt a normát követik majd az utódok. S ha az utódok előtt nem lesz értékteremtő példa, a felnövekvő új nemzedék óhatatlanul fog asszimilálódni egy hagyományok nélküli, ultramodern, globalizált társadalomhoz.
Akkor tehát, amikor egy textiltervező gyerekeknek tervez, alapvető szempont kell legyen egy olyasfajta harmóniára való törekvés, amely a változásokon túl is állandó tud maradni, s véleményem szerint ez a hagyományokban rejlik. Ezért kell visszanyúlni a hagyományos formákhoz, hagyományos alapanyagokhoz, színekhez illetve mintakincshez és ezekből kell táplálkozni.
Nálam ez így sikerült:
